Ha én polgármester volnék …!
Változtassunk a bajai sorsunkon októberben!
A Bajai Tükör olvasói emlékezhetnek a cím első részére, hiszen az elmúlt évben, de az idén is, ezzel a címmel több tájékoztatást adtam Önöknek az önkormányzat működéséről.
Most azzal a kérdéssel keresem Önöket, hogy támogatnának-e, ha én lennék az egyik polgármester jelölt?
Ugyanis, ha Önök közül többen támogatnak, akkor én is részt veszek ebben a Baja város és lakói számára „sorsdöntő és nemes vetélkedőben”. Ehhez azt is jeleznem kell, hogy 2005-ben kiléptem az MSZP-ből, mert a városvezető MSZP tagok oly módon sajátították ki a város vezetését, hogy az már régen nem szolgálja megfelelően a bajaiak érdekeit. Más pártba nem léptem be és igyekszem „középre” pozícionálni magam, hogy segítsem a bal- és a jobboldali bajaiak összefogását a város érdekében, abban, amiben összefoghatók. E-nélkül ugyanis nem lesz megfelelő működőképessége és igazi jövője Bajának!
Egy-két-három alkalommal közvélemény kutatást is szervezek, hogy megismerhessem a véleményüket, melyhez kérem segítő közreműködésüket. A közvélemény kutató kérdésekkel a figyelmüket szeretném felhívni és az októberi választásukat, döntésüket is segíteni, aki és amennyiben hasznosítani kívánja, bárkire is essen a választásuk.
A 2002-es önkormányzati választásokhoz képest sokkal több bajaitól úgy hallom, baloldali és jobboldali barátoktól, ismerősöktől is, hogy a város vezetésében jelentős változásokra lenne szükség. Ahhoz, hogy Baján a jelentős változások lehetősége megteremtődjön, személyi változások szükségesek. Most mindazokhoz szólok, akik változást akarnak, mert nem elég akarni, de tenni, tenni kell, összefogva, együtt! A változást akaróknak össze kell fogni, mert a változás nem jön magától. Amennyiben a változást akarók nem fognak össze eléggé és bármelyikük azt hiszi magáról, hogy Ő egyedül is biztosan elég lesz a váltáshoz, az felelőtlenül kockáztatja a váltást (legyen az személy vagy szervezet). Ugyanis, ha a változást akaró, de a teljes összefogást elutasító, egyes személyek vagy szervezetek mégsem lesznek önállóan elegen, akkor minden marad a régiben, esetleg már majd hat évig!
Mindehhez mit is tudok Önöknek ajánlani, bajai születésűként és lakosként, a teljesség igénye nélkül. (Ehhez a képviselőtestület, a Polgármesteri Hivatal, a városi intézményrendszer, a kistérség és a régió támogatását is megszervezve, a lehetőségek szerint.) Az alábbi adottságaimat, készségeimet, céljaimat ajánlom Önöknek: elkötelezett bajaiságot, pártonkívüliséget (függetlenséget), csapatjátékot, megtartva a jót és megváltoztatva a rosszat, 12 éves önkormányzati tapasztalatot, törvényes képviselőtestületi működtetést, nyíltságot, őszinteséget, közvetlenséget, innovációt, dinamizmust, határozottságot, türelmet, együttérzést, üvegzsebet, RENDTEREMTÉST minden területen, lakosságbarátságot, az Önök által megválasztandó képviselők pártatlan összefogását, érdekegyeztetést, a lakosság széleskörű bevonását a döntés előkészítésekbe és a hatásvizsgálatokba, hatékony kormányzati lobbyzást, a Polgármesteri Hivatal lakossági szolgáltatásaival közelítve az európai színvonalat, az önkormányzatnak és intézményrendszerének racionális működtetését, az önkormányzat pénzügyi-gazdasági helyzetének stabilizálását, a város fejlődésének nemzetközi és belföldi támogatásához együttműködéseket, a munkahelyteremtés feltételeinek megteremtését, vállalkozásbarátságot, befektetés ösztönzést, a civil szervezetek bevonását, egy senior(idősebb) és egy junior(fiatalabb) tanácsadó szerveződéssel a tapasztaltabb idősek és a mozgékonyabb fiatalok bevonását, a nemzetközi és belföldi kapcsolatrendszer(em) felhasználását, a térségi és regionális szerepünk erősítését, minél több eredményes Európai Uniós pályázatot és mindazt, amit Önök még javasolnak illetve igényelnek majd.
Az olvasók egy részében felmerülhet, hogy vajon ez már a kampány? A kampány elnevezés egy rosszértelmű, lejáratott fogalom, nem méltó a Baja jövőjéről való gondolkodáshoz. Aki mégis kampányként kezeli, úgy annak legyen kampány, hiszen a vélemény nyilvánítási és gondolkodási szabadság alkotmányos jogunk. Akik nem kampányként kezelik, hanem Baja jövőjéről szóló elemzésnek, a bajaiakkal való tudatos együttgondolkodásnak és a lehetőségeink vizsgálatának, úgy én ez utóbbiakkal értek egyet. Egyébként teljesen mindegy a téma formai értékelése, a tartalmisága a fontos: VÁLTOZTATNI és ehhez VÁLTANI kell, hogy kikerüljünk a kátyúból!
Az 1994 óta tartó önkormányzati tevékenységemről a részletek a www.varhalmi.hu internetes honlapom piros feliratú belépő gombjával megtalálhatók, a teljes életutammal együtt.
Természetesen készíthetek szép, hosszabb polgármesteri programokat, színes reklámanyagot, mondhatok szépeket, mint majd mások, de itt Baján már nagyrészt ismernek bennünket, a várható „versenyzőket”. Többször szerepeltünk az újságokban, a képviselőtestületi ülések TV közvetítéseiben, a sajtótájékoztatókon, a helyi TV interjúiban. Nem az írások, nem a „szépbeszédek”, nem a ”kampányszínpad” fogják eldönteni, hogy melyik jelölt mire képes, mert ezek nem érdemi dolgok. Ugyanis a pillanatnyi szereplések, a papír és a retorika mindent elbírnak, de a jó döntést az elmúlt évek alatti polgármesteri vagy képviselői tevékenységek pozitívumai és negatívumai határozzák meg alapvetően (Széll Péter, Dr Révfi Zoltán, Kernyáné Patarcsity Barbara, Várhalmi Miklós és mások esetében is). Az elmúlt évek polgármesteri vagy képviselői tevékenységei mellett fontosak a mai „farkastörvények” közötti otthonos eligazodáshoz és munkálkodáshoz: az (élet)képesség, az alkalmasság, a tapasztalat, a teljesítménykészség, az eredményorientáltság, az integráló és összefogó valamint érdekegyeztető készség.
Színes, szellemes TV viták, kerek asztal megbeszélések, vetélkedők, lakossági résztvevőkkel, ezek már sokkal jobban bemutatnák a polgármester pályázókat, aki közülünk meri vállalni ezeket a „kockázatos versenyformákat”! Kérdés: vannak-e legények a gáton vagy csak nadrágok vannak?!
A lakosságot érdeklő, foglalkoztató témákat a bajai lakosok által delegáltakkal, elégedettekkel és elégedetlenekkel együtt kellene megvitatni, mint például: Bajai Kórház gazdálkodási helyzete, Déry kert, Szt. Háromság tér, víz alá került hétvégi házak, kihagyott panel felújítás pályázók, városüzemeltetés, városfejlesztés, földutak, vállalkozás barátság, a Polgármesteri Hivatal szolgáltatási színvonala, az önkormányzat gazdálkodása, stb).
A Bajai TV megjelenések alapján egyesek az egyszemélyes szerepeket kedvelik, mert, így nincs, aki vitázzon, nincs, aki ellentmondjon (a kamera és a mikrofon ugyanis még nem szólnak vissza!) és Ő, a FŐSZEREPLŐ „megdicsőülhet a mindenható kinyilatkoztatásai” alapján. Ezek a bátor fiúk és ilyen egy „férfias játék” ma, itt, Baján!
Várhalmi Miklós
pártonkívüli önkormányzati képviselő
tel:421595, www.varhalmi.hu
| Letöltések: PDF formátumban, | vagy RTF formátumban |