Nyílt levél Búcsú Lajos Barátomnak, a FIDESZ bajai szervezete alelnökének és kampányfőnökének.
Kedves Lajos, Drága Barátom!
Bizonyára tudod, hogy a közös informatikusi gondolkodásunk, a közös Gazdaságfejlesztési-Költségvetési Bizottsági tagságunk és munkánk alapján nagyra becsüllek és a FIDESZ-en belül egy jelentős egyéniségnek tartalak. Nagyot csodálkoztam, hogy a legméltóbb FIDESZ elnökségedből miért váltottak le annakidején, de megtudtam. Már akkor is sajnáltam, mert erre Te vagy a legméltóbb és a legalkalmasabb Baján (ismerve a személyi lehetőségeiteket)!
Elhagyott a józan ítélőképességed, amikor a LÉNYEG legutolsó számában megtámadtad a függetleneket!
Tudod arról van szó, hogyha MI önkormányzati változásokat akarók nem fogunk össze, akkor bizony egyáltalán nem biztos, hogy őszre váltás lesz Baján!
Ugyanis nem szabad nagyképűnek lenni és azt hinni, hogy Nektek minden sikerül egyedül is, hiszen több fiaskótok is volt már a szerénytelenség miatt országosan is!
Ehhez még azt a hibát sem szabad elkövetni, hogy lebecsüljétek a pártpolitikai ellenfeletek súlyát, szerepét, mert nem jelentéktelen még a szimpátia iránta, amelyet én biztosan tudok, a közvélemény kutatás erre is jó volt. Örök törvény, hogy soha ne becsülj le senkit, persze, így Bennünket, függetleneket se!
Köszönöm, hogy cikkeddel „felemeltél és elismertél” potenciális versenytársnak Bennünket, mert általában csak azt támadják az emberek, de a pártok még inkább, akit elismernek és akitől félnek.
Amennyiben Ti, mint az ország „jobbik” felének pártpolitikai gazdái nem fogtok össze Baján, a változást, a váltást akarókkal, úgy meghosszabbítjátok a jelenlegi érdekközösségnek a mandátumát (akik nem azonosak a baloldali és szociáldemokrata értékrenddel!), de ezért Ti fogtok felelni! Sajnálom, hogy ezzel a bajai FIDESZ önsors rontó és így magával rántja a várost, az őszi váltást is felelőtlenül! Úgy hallom, hogy az MDF-el sem sikerült megegyeznetek, pedig ŐK is legalább 1.000 szavazatot jelenthetnek ősszel Baján. Furcsa az, aki senkivel sem tud megegyezni!
Egy kis bajai pártszimpátia elemzés.
Bajának a kb. 38.000 lakosából kb. 30.000-nek van szavazati joga.
Ebből valamennyi bajai párt valamennyi tagja kb. 500 fő.
Tehát a párttagok száma a választóknak alig 2 százaléka, ami elenyésző, ezek a pártagok csóválják a 30.000 választót, sőt a 38.000 bajai lakost!
Megvizsgálva a 30.000 bajai választó megoszlását arra a becslésre jutok, hogy ebből kb. 10.000 jobboldali érzelmű, kb. 10.000 baloldali érzelmű és kb. 10.000 független gondolkodású, azaz nem pártelkötelezett ember van (az országos becslések is ezen számok körül mozognak általában).
A jobboldali érzelműek 10.000-es becslését arra alapozom, hogy a tavaszi, országgyűlési választásokon a FIDESZ országgyűlési képviselője majdnem pontosan 10.000 szavazatot kapott Baján.
Ebből a FIDESZ párttagok számát 200-ra becsülöm, ami a 10.000 jobboldali érzelmű embernek 2 százaléka, tehát a jobboldali érzelmű emberek száma ötvenszer nagyobb, mint a FIDESZ párttagság. A jobboldaliság már eltérő értékrend, mint a FIDESZ tagság értékrendje.
Megjegyzem, hogy ugyanígy az MSZP országgyűlési képviselő jelöltje is 10.000 szavazatot kapott. Ebből az MSZP párttagok száma is kb. 200, ami a 10.000 baloldali érzelmű embernek 2 százaléka, tehát a baloldali, szociáldemokrata érzelmű emberek száma ötvenszer nagyobb, mint az MSZP párttagság. A baloldaliság és a szociáldemokrata értékrend is már eltérő, mint az MSZP tagság értékrendje.
A MI független csapatunkkal szembeni ellenségeskedésetekkel nem 10.000 jobboldali ember ért egyet, hanem legfeljebb a FIDESZ tagságotok töredéke, néhányszor tíz ember. Persze Ők is fontosak, mint MI itt Baján valamennyien!
Én az alábbiakban is tiszteletben tartva a 30.000 bajai választót, a 10.000 jobboldali érzelmű embert, a FIDESZ tagságot, mégis ennek a tagságnak ahhoz a néhányszor tízfős részéhez szólnék, akik támogatnak illetve ösztönöznek Téged a függetlenekkel szembeni apolitikus fellépés(ek)re.
Kérjük, hogy a függetleneket támogató baloldaliak mellett, a függetleneket támogató jobboldaliak 10.000-es bajai táborából minél többen továbbra is tartsanak ki mellettünk, mert a FIDESZ szűk magja apolitikusan és elvtelenül támad Bennünket, mivel ettől is több szavazót remélnek!
Pedig ez a támadó módszeretek is többször visszájára fordult már országosan is és visszaütött, tanulhatnátok belőle.
Mi függetlenek tudjuk, hogy a FIDESZ és a jobboldali emberek sem egységesek a MI megítélésünkben, pedig a MI jelöltjeink között bal- és jobboldali érzelmű emberek is vannak, de épp Baja város szeretete, a Baja városért szóló tenni akarás kapcsol össze Bennünket. Ez szolgáljon jó például arra, hogy hogyan kell konszenzusban Bajáért együtt fellépni és dolgozni!
Lajos! Szerintem az a baj, hogy néhányan beijedtetek Tőlünk függetlenektől és most előveszitek az elkoptatott politikai fegyverutánzataitokat, amelyekkel szemben nekünk értelmes érveink, demokratikus, XXI.századi, tömeges lakossági támogatottságú védelmi rendszerünk van, hiszen értük vagyunk!
Ugyanis sokan vannak Velünk és sokan drukkolnak Nekünk, persze a végleges őszi döntésüket még nem tudjuk!
Szeretnélek emlékeztetni, hogy hónapokkal ezelőtt szót váltottunk Baja jövőjéről.
A beszélgetés végeredménye a nesze semmitől alig volt több. Elmondtátok, hogy szükségetek van a baloldaliakra és a függetlenekre, mert a konstruktív együttműködéshez a majdani képviselőtestületben fontosak lehetnek, de ezen „vágyatokon kívül semmi nem történt”.
Mi értettük a nesze semmi fogd meg jól álláspontotokat és megszerveztük az előkészített független csapatot és beindultunk, sok-sok lakossági biztatástól is támogatva.
Mint tudjátok ez olyan jól sikerült, hogy augusztus első három napján megszereztük a kopogtató céduláinkat, megjelentünk a Bajai Tükörben és a Bajai TV-ben majd ezután megjelenünk mindenütt!
Rendületlenül megyünk tovább, hiszen nekünk szükségünk van a 10.000 baloldali, a 10.000 pártfüggetlen és a mintegy maximum 50 ellenséges FIDESZ taggal csökkentett 10.000 jobboldali érzelmű, bajai szavazó támogatására is.
A FÜGGETLENEKÉ A JÖVŐ, hiszen csak MI nyújtunk olyan új, párt független, tiszta, nyílt, őszinte és közvetlen alternatívát Baján, hogy most már érdemes szinte mindenkinek eljönni szavazni (RÁNK!).
Annyira jól sikerülhetett a szervezésünk, hogy a baloldaliak és a párt függetlenek mellett a jobboldaliak és a FIDESZ tagok egy részének szimpátiája is felénk fordult.
Ekkor hívtál fel, hogy egyrészt az egyik alpolgármesteri posztot a FIDESZ-nek felajánló TV reklámomat módosítsam meg.
A másik gondod az volt, hogy véleményetek szerint a kampányunk erősen JOBB-ra fordult.
Az egyik alpolgármesteri posztot a FIDESZ-nek felajánló reklámom lényege az volt, hogy így biztosítom majd a konszenzust és a város vezethetőségét, mert e-nélkül nincs jövőnk!
A FIDESZ nem nekem, hanem a bajai TV-nek írt egy levelet és jogi eljárással fenyegette meg.
Biztosan tudtátok, hogy nekem hiába írtok, mert én nem nagyon izgattam volna magam, hiszen a FIDESZ-es alpolgármesteri felajánlásom Bajáért szólt.
Búcsú Lajossal személyesen a legnagyobb barátsággal beszélgetve a Bajai Lasszó úszóversenyen, halkan említette ezeket a FIDESZ gondjaikat.
Én a leghatározottabban válaszoltam: „Lajoskám a FIDESZ kérését mérlegelve, miszerint miért is használnám a FIDESZ nevét, így a leveletek után kb. 4 órával már nem a FIDESZ alpolgármester megjelöléssel ment a TV reklám, hanem JOBBOLDALI alpolgármester megjelöléssel”, ezzel is megkímélve a Bajai TV-t az inzultustól, a direktebb pártfenyegetéstől.
Lajos Barátom elhűlve, magába roskadva csodálkozott el azon, hogy sajnos ebből sem lesz hadüzenet illetve csata számukra.
Mindenki tudja, hogy a TV reklámunkban a JOBBOLDALI alpolgármester jelölti megjelölésem azonos a FIDESZ alpolgármester jelölti megnevezéssel, mert 2006 őszén még a FIDESZ képviseli meghatározóbban a jobboldalt. Akkor mi most eljátszottunk egy színpadi jelenetet, de minek?!
Kampányunk jobbra fordulásával kapcsolatban elmondtam Neked, hogy Bennünket bizony jobbról is balról is szeretnek, de legalábbis akarnak és még több támogatót szeretnénk, mert csak így jut be minél több pártonkívüli a testületbe.
Miután megláttátok a jelöltjeink között a jobboldali érzelműeket, teljesen és joggal megijedhettek néhányan (néhányszor tízen, de legfeljebb ötvenen!) és ebből is fakadhat a támadás, melynek indítékát megértem, de mégsem kellet volna!
Nő a népszerűségünk és a pártokból kiábrándult emberek számra üdítőleg hatnak a függetlenek, akik közvetlenebbül velünk kívánják a város sorsát megbeszélni, a szebb és jobb jövőt megvalósítani.
Mi a pártpolitika helyett az őszinteséget, a tisztaságot, az átláthatóságot, a becsületességet nyújtjuk!
Remélem, hogy ez a vita is tovább növeli esélyeinket!
Nem csodálom az emberek elfordulását a pártoktól, mivel becsapást, hazugságokat kaptak az elmúlt 16 év során is, a hétköznapi emberi érdekekkel szemben párt- és személyes érdekek ülnek a nyakukra és fékezik az ország, a város működését, fejlődését.
Képzeld el, hogyha csinálnék egy PÁRT FÜGGETLENEK BAJÁÉRT egyesületet, amelynek tagja lehetne minden bal-, jobboldali érzelmű és független gondolkodású ember és magára maradna a város mintegy 500 párttagja(FIDESZ 200 fővel, az MSZP 200 fővel, az SZDSZ és az MDF 50-50 fővel) a többi meg belépne, 30.000 tagunk lenne és a „rendszerváltás utáni történelmi” pártok elsorvadnának.
Mit gondolsz, hogy ekkor ki nyerné a bajai választásokat?!
Egyébként olyan jó az ötletem, hogy keresem majd mindazon bajaiakat, akik egyetértenének egy ilyen programmal, csináljuk meg az egyesületet és 2010-ben mindent megnyerhetünk itt Baján (is?!).
Nekünk Kedves Lajos vannak FIDESZ-es és JOBBOLDALI barátaink, ismerőseink is. Továbbá a városban nem maradnak titokban a FIDESZ-en belüli véleményeltérések, érdekellentétek sem!
A FIDESZ-en és a jobboldali szavazókon belül erős a megosztottság a MI független támogatásunk tekintetében.
Sokan sürgetik a velünk való bármilyen szövetséget, mert értékelnek Bennünket.
Ez kétségtelenül nyomasztó lehet számodra, mint kampányfőnök számára, hiszen egy polgármesteri befutásomat többen, bár szerintem nem sokan, a FIDESZ vereségeként értékelnék, pedig utána is lenne élet. Például Téged kérnélek fel egyik alpolgármesterként, a másik balos mellett és együtt dolgoznánk a városunkért hármasban, erre készülök, Te is készülj erre!
Vajon hogy vannak megelégedve a városban a jobboldali érzelmű emberek a Ti ellenzéki tevékenységetekkel, FIDESZ pártként, FIDESZ frakcióként, FIDESZ frakcióvezetőként, aki egyben a polgármester jelöltetek.
Remélem nem tőlem tudod meg, hogy nincsenek megelégedve és én ezen nem is csodálkozom.
A Ti ellenzékiségetek egy laza maszatolás volt az elmúlt években.
ÉN 1994-től kezdve csendesebb, de érzékelhető, majd 2005 vége óta igazi valóságközvetítőként működöm, amit értékelnek az emberek, hogy így is lehet!
A Bajai Tükörben és az interneten megjelent cikkeim már sokszor, több témában élethű képet adtak a városi helyzetről.
ÉN készítettem elő a 2006-os tavaszi és őszi változásokat Baján és Én fogom ezeket végrehajtani a szavazóinkkal, lehet, hogy rám esően, de az is lehet, hogy nem! Remélem nem rontjátok el azzal, hogy befuttatjátok a jelenlegi, nevető harmadikat!
Lajos! A Ti képviselő testületi ülési ellenzékiségetek olyan pipiskedő, finomkodó volt és kvázi hatástalan, de a konstruktivitás sem volt általánosan jellemző.
Ezt a bajai jobboldal is látta a TV közvetítésekből!
Dr Révfy Zoltán frakcióvezető kétségtelenül úriemberként, okosan, ellenzékiként érvelt, szólt, de erőtlenül, puhán, gyakorlatilag eredménytelenül.
Dr Révfy Zoltán, mint FIDESZ frakcióvezető, az Ügyrendi-, Jogi-, Rendvédelmi Bizottság elnöke, akinek joga van minden dolgot önállóan indítványozva kivizsgálni, ami törvénytelen, gyanús vagy problémás.
Szerinted hány ilyen vizsgálat történt, amire bőven lett volna ok?
Megmondom én Neked Kedves Lajos, egy sem! Én indítottam eljárásokat és büntető feljelentést a képviselői törvénytelen bánásmódok miatt is!
Sajnálom, hogy elindítottál egy felesleges vitát, de elszórakoztathatjuk a bajaiakat ezzel, bár Ők és én is inkább az együttműködésen, Baja város megmentésének programján akarjuk, hogy együtt dolgozzunk, a bajaiakért, a városunkért!
Ígérem méltó partnered maradok mindenben, a továbbiakban is, lehetőleg a jóban, a perspektívikus dolgokban!
Kérem azon jobboldali érzelmű embereket és FIDESZ tagokat, akik nem akarják kockáztatni a bajai váltást, hogy hassanak oda, a függetlenek kikezdésének megállítására, mert MI és ÉN keményen önvédekezni fogunk, hiszen az önvédelem az életképesség markáns jele!
Értékeljék, elemezzék, hogy a Búcsú Lajos cikkében és az én cikkemben foglalt szellemiség, szándék, felelősségérzet milyen mértékben jelenik Baja féltése tekintetében, a békésebb együttműködésben, a kostruktivitásban.
Én mindezek ellenére még mindig nagyra becsüllek Téged, Benneteket, mint mindenki mást is. Baján éltek, meghatározó többségben békeszeretők vagytok, de önkormányzati politikusként még sok tapasztalatot kell szereznetek néhányotoknak és akkor hitelesebbek lesztek.
Addig is én megmutatom Nektek, hogy mit kell együtt tennünk Bajáért, ha majd ősszel a választók így döntenek. Csak egy (párt)független képes a baloldal és a jobboldal között konszenzust teremteni a város működtetése és fejlesztése érdekében!
Azt javaslom, hogy fogadd majd el alpolgármesteri javaslatom, mert én még szeretnék bízni Benned, persze csak akkor, ha Te is akarod.
Én arra kérem a bajai szavazókat, baloldali, jobboldali érzelműeket, független gondolkodásúakat, hogy szavazzanak a függetlenekre, minél többen kerüljünk a képviselőtestületbe, mert a FÜGGETLENEKÉ A JÖVŐ!
baráti üdvözlettel
Várhalmi A. Miklós pártfüggetlen polgármester jelölt
www.baja2007.hu és www.varhalmi.hu
| Letöltések: PDF formátumban, | vagy RTF formátumban |